Adsz egy katonát?

30 éve...
Nagyapám agglegény bátyjával, Báttyukával, ülök az aprócska szobájában. A sparhelten forr a frissen fejt tej, finom Maci kávé készül belőle. Báttya teavajjal megkeni a házi kenyeret, majd komótosan kis katonákra vágja. Ő ül a kis asztalnál én a mellette lévő ágyon törökülésben. Mindketten a fekete-fehér Orion tévét nézzük. Vacsorázunk.

Egészen 10 évvel ezelőttig...
Apu az ágy mellett ül a fotelben, előtte konyharuhával letakart stokedli. Rajta vágódeszkán sonka, szalonna, kenyér, cseresznyepaprika. De lehet éppen csak körözött, vagy dió kenyérrel, tejföl, aludttej kenyérrel... fokhagymás pirítós... mindegy... Sorban állunk a katonákért, hogy nem győz kijárni a konyhába utánpótlásért. Ha jobb film megy morog, mert alig lát belőle valamit, de nem mondja, hogy akkor mi vigyük be ami épp kifogyott.
(Szerintem a mai napig Anyu lopkod még tőle falatokat... holnap meg is kérdezem!)

Ma...
Miután a gyerekek jóllaktak, utolsóként kanyarítok magamnak egy szelet kenyeret, hozzá sonkát, paprikát és bevonulok közéjük tévét nézni. Ők az ágyon Pombert ropogtatnak. Mikor Kispé meglátja az ölemben a deszkát, hirtelen félretolja a tasakot és mellém kutyorodik.
- Adsz nekem is egy katonát? - kérdezi.

Miközben nézem, ahogy jóízűen falatozik, Báttyát láttom magam mellett és Aput, ahogy sorban hordja be nekünk a pirítóst...