Batman, Superman és Csodanő, na meg Ricsi

2018.03.28

Fiús anyuka vagyok. Ha a redőny résein beszűrődő hajnali napsugár nem egy csatajelenetre vetül, már rohanok a gyerekszobába, hogy minden rendben van-e. Ma éppen a Tini Nindzsák győzték le ősellenségüket, Zúzót. De a teknőcök csillaga leáldozóban van, új hős jelent meg a láthatáron: BATMAN! 🦇
Egyik este Kispé nyaggatott bennünket, hogy játsszuk el vele a Batman vs Superman filmet. (Nem, nem nézhette meg igaziból, csak az előzetesébe szerelmesedett bele...) Egész addig játéknak vettük, amíg a szobájába lépve, teljes harci díszben nem fogadott minket. A forgatókönyv ismertetése után kiosztotta a kellékeket és a szerepeket. Nappe lett Superman. Sajnos a 31-es gumicsizma nem volt jó a lábára, de ez a mi átszellemült rendezőnket nem tudta kizökkenteni.
Én lettem Csodanő... 🤭🤩 Megkaptam a papírkardom és a legópajzsom, majd utasított, hogy engedjem ki a hajam, mert a Csodanő is úgy hordja.
"Feketére ne fessem?!" - poénkodtam, de csak a kitágult pupillákat látva döbbentem rá, ez itt kérem véresen komoly!!!!
Miután megkaptam rövid szövegem és az egyéb instrukciókat is, rám szólt, hogy álljak félre, mert csak később következem.
Kezdetét vette a harc! A gonosz Superman és világmegváltó Batman harca. Egyszer csak kiint, hogy most én jövök, támadjam meg a gyengülő Supermant, de lobogjon ám a hajam! 😂 Ricsi közben önkéntes statisztaként, hol apját püfölte, hol a földön heverő könyvet nyálazta lelkesen, ami mellesleg a méregzápor indító gomb. Gonosz Superman legyőzve hever, film vége, meghajlás...
Közli, hogy legközelebb élesben csináljuk és felvesszük videóra is, amit elküldünk a Batmant alakító Ben Affleck-nek. Nehogy szomorkodjon, mert hiába húzta le mindenki a filmjét, neki akkor is ő a kedvence!
Azóta visszatérő rémálmom, ahogy Ben a moziszobájában, kényelmes foteljébe bevackolva magát, az én lobogóhajú Csodanő alakításom nézi......

Share
© 2017 Stinner Kata. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el