Csicsóka és Pityóka: A kenyér

- Elfogyott a kenyér! - sóhajtott nagyot Anya. - Mást kell kitalálni vacsorára... - dünnyögte inkább csak maga elé, szomorúan csipkedve a lereszelt sajtkupacot és a felszelt sonkát.
- Majd én elszaladok érte a boltba! - jelentkezett Csicsóka lelkesen.
- Hogy mehetnél egyedül boltba?! Pici vagy még, csak ha elkísérlek! - hurrogta le Pityóka.
- Nem vagyok pici! Már 6 éves vagyok! Egyedül is el tudok menni! - húzta ki magát büszkén Csicsóka, majd várakozón nézett Anyára. Kis szemei csak úgy csillogtak a lelkesedéstől.
- Igen, nagy vagy már Csicsókám... - kezdte bizonytalanul Anya, majd hirtelen rávágta: - Miért is ne?! Itt a kosár, meg a kenyér ára. Indulj, siess, mert még bezár a bolt! - mondta, majd egyik kezével kiterelte Csicsókát a konyhából, míg a másikkal az aggódó Pityóka után nyúlt. Halkan belesúgott valamit a fülébe, mire Pityóka megkönnyebbülten felsóhajtott és nesztelenül kisurrant a hátsó ajtón.
Csicsóka kihúzva magát, roppant büszkén indult neki az útnak. Nagyokat lépett, gyorsan haladt. A járókelőknek szép illedelmesen köszönt, a kerítés mögött ugató kutyákra pedig ezúttal fittyet sem hányt. Acsarkodjanak csak, ő már nem fél tőlük. Nagy már. Olyan nagy, hogy Anya elengedte egyedül a boltba. Az egyik kanyarban, mikor körülnézett, a háta mögött mintha valami pirosan villant volna. De biztos csak képzelődött, mert amikor újra odapillantott, már csak az útszéli bokrokat látta lengedezni.
Épp időben érkezett, a bolt még nyitva volt. Egyenesen a kenyeres pulthoz ment.
- Mit adhatok? - kérdezte mosolyogva az eladó.
- Egy kenyeret kérek szépen! - mondta Csicsóka, a feladatnak kijáró komolysággal.
- Sajnálom, de elfogyott a kenyerünk... - felelte az eladó.
Csicsóka erre nem számított. Anya nem mondta, hogy ilyenkor mi a teendő... Így hát csak állt ott tanácstalanul, szemei már nem a lelkesedéstől, hanem a kétségbeeséstől fénylettek. Miért is nem hagyta, hogy Pityóka elkísérje?
- "Ő biztos kitalálna valamit..." - gondolta.
- Tudod, mit? Nekem van egy félretéve, ha szeretnéd, megfelezem veled, jó? - kérdezte az eladó, aki megsajnálta az apróságot és választ sem várva már csomagolta is be a kenyeret.
Csicsóka szólni sem tudott, csak boldogan nyúlt feléje, megköszönte a kedvességét és futott is a pénztárhoz, hogy kifizesse szerzeményét. Útban odafele kipillantott az ablakon és meglátta Pityókát, aki biciklijéről felágaskodva próbált az üzletbe bekémlelni. Kedvenc piros kendője volt a nyaka köré kanyarítva... Csicsóka úgy tett, mintha nem venné őt észre. A pénztáros már mosolyogva várta.
- Nagyon ügyes vagy, hogy már egyedül is eljöttél a boltba! - dicsérte meg. - Kié vagy? - kérdezte.
Végre egy kérdés, amire Csicsóka pontosan tudta a választ.
- Anyáé! Anyukáé vagyok! - vágta rá büszkén és kifordult az ajtón.
Persze senki se várta az utcán, így lassan elindult hazafelé. Nagyon-nagyon lassan, mert biciklivel úgy a legnehezebb feltűnés nélkül követni valakit... de megoldható.