Hanyimola és Pozdorján

Régen a Hanság mélyén, barátságban éltek egymással a tündérek és a lidércek. Ahogy kedvük tartotta, hol segítették, hol akadályozták a fáradt utazókat. Mígnem a Hanyi Banya jóslata mindent megváltoztatott.

- "Belőletek egy pár kiszakad, belőlük új életnek sarja fakad!" - állt az üzenetben, amit a két király kapott. Senki sem tudta jelentését pontosan megfejteni és az újtól való félelmükben elhatározták: nem találkoznak többet. A tündérek leköltöztek a feneketlen tó mélyére, míg a lidércek a mocsarak mélyén építettek új falut maguknak. Évszázadok teltek el és nem szegték meg az egyességüket.

Ám egy szép napon a tündérkirálynak fia született, Pozdorján. Délceg tavi tündérré cseperedett, ám párra még sem lelt. Hol a szeme, hol a keze, de valami kifogásolni valója mindig akadt a jelölteken. Egy éjjel is ezen kesergett, felúszott a tó partjára és fűzfa sípján játszani kezdett. A bánatos dallam lágyan kúszott a levegőben. Hirtelen fellegek takarták el a holdat és a táj rózsaszín ködbe borult. Soha azelőtt nem volt ilyen az égbolt. Minden csendes és nyugodt volt. De vészjósló, vibráló nyugalom volt ez. Pozdorján is érezte a feszültséget. Egyszer csak a sás mögül halk ének ütötte meg a fülét. Óvatosan, a zenélést folytatva odalopózott és kikukucskált.

Bíbor fénypalást köpenyében egy tünemény táncolt, hajlongott, miközben lágyan dúdolt a zenére. Haja hol puha kékben derengett, hol vörösen izzott fel, mint egy lángcsóva. Pozdorjánt annyira elkápráztatta, hogy elejtette sípját. A koppanó hangra a lány megriadt és gyorsan elillant volna, ha Pozdorján előbb észbe, majd karja után nem kap.

- Ki vagy te? - kérdezte a pihegő szépséget.

- Hanyimelda vagyok, a lidérckirály lánya. - válaszolt amaz félénken. Szeme ide-oda verdesett, menekülést keresve.

- Ne félj tőlem, maradj velem! Légy a párom, Hanyimelda! - kérlelte Pozdorján, aki rögtön beleszeretett a gyönyörű lápi lidércbe. S még sok-sok éjen át könyörgött a lánynak, mire úgy döntöttek, együtt elszöknek. Menedéket a Hanyi Banyánál kértek. Ő úgy elrejtette őket, hogy a két nép sehogy sem akadt a nyomukra.

Nagy volt a riadalom mindkét királyságban. A hatalmas jutalom sem vezetett eredményre. Mindkét király a másikat vádolta, hogy elrabolta gyermekét, míg a viszály végül háborúhoz vezetett. A Hanság csatatérré változott. Az emberek ártó szellemekről suttogtak, akiktől féltették a gyermekeiket. Lassan az állatok is elmenekültek, mert hol a tó vize árasztotta el a területet, hol a mocsár nyelte el kicsinyeiket. Végül a Hanyi Banyának elege lett és követeket küldött a két királyhoz, akik így megtudták, hol rejtőzik a szerelmes pár.

A királyok megindultak nagy erőkkel, hogy szétszakítsák őket, de elkéstek. A pár szerelme szárba szökkent, és egy kis tündérc várta őket. Szebb, jobb világ reménye költözött be a szívekbe...

Rögtön feloldották a több évszázados tilalmat és a két nép szabadon járhatott kelhetett, nem volt akadálya az új barátságoknak, szerelmeknek. Így történhetett, hogy hamarosan még több kis tündérc gyermek született. Annyi, hogy egy nap elhatározták, felkerekednek és új lakóhelyet keresnek maguknak. Sokáig vándoroltak, míg végül a Hanság legeldugottabb szegletében letelepedtek és létrehozták új királyságukat: Tündérc-falvát. Vezetőjüknek Pozdorján és Hanyimelda leszármazottját választották, akit Hanyimolának hívtak.