Mit jelentenek nekem a gyermekeim

Eddig nem nagyon reagáltam a világban zajló eseményekre és ezután sem fogok. Egy pillanatra megállnék azonban egy kijelentés felett, amit a napokban nagyon felkapott a bulvár:

"Megőrülnék egy gyerek mellett, nem tudnám elviselni, hogy otthon ülök és egész nap gügyögök." - ki mondta, miért mondta, miből ragadták ki... nem fontos. Az adott személy ezt érzi, szíve joga hozzá. Nem a mi dolgunk pálcát törni felette s ha azt hiszed kedves olvasó, hogy én most megmondom a tutit, ne is olvasd tovább!😉 Ismertem olyat, aki inkább bevállalta a rosszindulatú beszólásokat, mint a lesajnálást, amiért neki nem lehet. Vagy az örökös faggatást, hogy "Nektek mikor lesz már?", könnyebb elnémítani egy "Nem tervezzük még!"-gel, mint az arcába üvölteni a tapintatlan és tolakodó idegennek a fájdalmat, hogy reménytelen..

Van akinek lehetne, de nem akar, van aki mindent odaadna érte, de nem lehet... egy kisbaba.
Amiről ez az írás most szól az az, hogy én hogyan élem meg a változást, amit ők hoztak az életembe. Nem szépítem, rohadt nehéz. Ahogy nőnek, egyre nehezebb... de nem cserélném el ezt az életet semmivel! Kínlódásaival, lemondásaival, idegrohamaival, kialvatlanságával, örökös aggódásával együtt is gyönyörű.

Rém egyszerű, nézzétek el, versben még annyira se vagyok jó, mint írásban:

Kipp-kopp, ki van ott?