Villany Leo

- Sziasztok! Peti vagyok, 6 éves. És bár szeretem, ha egy mesében főszerepet kapok, ez most mégsem rólam szól. Egy különleges manóról mesélek nektek és arról, hogyan lettünk barátok. Bemutatom Villany Leot!

Régebben, amikor még csak 3 éves voltam, nagyon féltem a sötétben. Ezért mindig égett az éjjeli fény, hogy el tudjak aludni. Amikor Anya befejezte a mesét és elköszönt, állig felhúzott takaró alól pislogtam körbe, hogy biztos nem rejtőzik-e valahol egy szörny, vagy egy kísértet. Ha álmomból felriadva egy furcsa árnyat láttam, rögtön kiabáltam Anyának, hogy jöjjön. Persze mire átért hozzám kinyílt annyira a szemem, hogy rájöjjek, csak egy játék maradt elöl és a halvány fényben megnyúlt árnyékát néztem hatkarú rablónak. De ezt Anyának a világért be nem vallottam volna, ezért csak annyit mondtam neki: Betakarsz? Ahogy idősödtem, ezek az éjjeli megriadások is ritkultak. Ám egy este, különös dolog történt....

Délután szunyókáltam, így este nem tudtam gyorsan elaludni. Anya mindent megtett, de a sokadik mese után feladta és azt mondta, csak csukjam be a szemem és gondoljak valami nagyon jó dologra, akkor biztos sikerül. Miután gondolatban játszottam a legjobb barátommal, legyőztem két nindzsát és megnyertem egy futóversenyt, rá kellett jönnöm, ez nem a legjobb módszer. Kikukucskáltam a paplan alól és próbáltam kitalálni, melyik árnyék melyik bútorhoz tartozhat. És akkor, az egyik árny... megmozdult!

Megdörzsöltem a szemem, hogy nem csak képzelődöm, de akkor már egy halk hangot is hallottam. Olyan volt, mintha valaki nagyon zizegett volna. Sem moccanni, sem pisszenni nem mertem, csak felnéztem a plafonra, mert rájöttem, hogy a csillár árnyékát látom mozogni és a hang is felülről jön. Valóban! Alig észrevehetően, a csillár kilengett.

- Bzz-shh- hah! - hallatszott ismét.

- Ki van ott? - akartam kiáltani, de a torkom összeszorult és csak nyöszörgés tört elő. Erre aztán egyszerre minden elcsendesedett. Reszketve vártam mi történik és már majdnem meggyőztem magam, hogy csak képzelődöm, mikor egy apró fejecske bukkant fel az egyik lámpabúra mögül. Szénfekete hajú, mogyoróbarna szemű, pirospozsgás arcú kis manó nézett le rám, fején vicces, simlis sapka volt. Annyira mókás arcot vágott, hogy félni is elfelejtettem. Az igazság az, hogy egyáltalán nem tűnt rémisztőnek.

- Te még ébren vagy?! - kérdezte csodálkozva.

- Nem tudok elaludni... - feleltem halkan súgva, nehogy Anyáék meghallják. - Te ki vagy és mit keresel a csilláron? - kérdeztem gyorsan, mert láttam, hogy újra elrejtőzni készül.

- Csak álmodsz, Petike! Csukd be a szemed, aludj és reggelre semmire se fogsz emlékezni... - hallottam a monoton beszédet, amit még tompított, hogy ismét a bura mögül hangzott el. Kellemes, zsongító hang volt, mint amikor Anya mesét mond, de most nem volt rám hatással.

- Ha azt hiszed azok után, hogy láttalak, el fogok tudni aludni, biztos nem vagy százas! - vágtam be a durcást, hogy ilyen butusnak néz.

- Nem is, csak tízes, de LED-es! - fortyant fel a kis manó, majd mikor látta, hogy tényleg éber vagyok, mint a nyúl, egy kötélen leereszkedett a magasból, odaszaladt az ágyamhoz és kezet nyújtott. Óvatosan odatartottam a kisujjamat, de még az is nagyobb volt nála, így csak belecsapott.

- Villany Leo a nevem. Itt lakom a csillárban. Én felelek, hogy minden világítson, mikor felkapcsoljátok a villanyt. Épp a szokásos karbantartást végeztem, mikor lebuktattál. - mutatkozott be, csöppet ingerülten. Furcsa, de semmi félelmet nem éreztem, inkább viccesnek találtam, ahogy ott feszített zöld munkanadrágjában, lila zoknijában és vastag, sárga gumikesztyűjében. Fején a simlis sapka meghatározhatatlan színekben virított, látszott rajta, hogy régi darab.

- Sajnálom, nem volt szándékos! - próbáltam kibékíteni. - Mióta élsz odafenn? - faggattam tovább.

- Igazából, nem lenne szabad beszélnem veled... - bizonytalanodott el Villany Leo.

- Nem árulom el senkinek! - bizonygattam. -"Ugyan ki hinne nekem?! Még azt mondanák megbolondultam!" - gondoltam, de hangosan csak annyit kérdeztem.

- Mit jelent, az hogy LED-es?

Villany Leo még tipródott kicsit. Látszott, hogy erősen aggódik azon, vajon tényleg megbízhat-e bennem, végül megvonta a vállát és gyorsan hadarni kezdett.

- Na, jó... elvégre ismerlek születésed óta, tudom, hogy nem fogsz elárulni. De az a biztos, ha meg is esketlek, szóval tartsd fel a bal kezed és mondd utánam:

"Én, Peti, ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy az Amper manók titkát megőrzöm és soha el nem árulom! Tanúm rá az elektromos tér és a nagy feszültség, ami mindig köztünk van! A fázisceruza irgalmazzon nekem, ha eskümet megszegem!"

Engedelmesen felemeltem a kezem és elismételtem amit mondott, nyomatékul még meg is nyálaztam a kisujjam. De bevallom egy szót sem értettem az egészből. Már épp meg akartam kérdezni mit jelentenek a bonyolult szavak, de akkor újra beszélni kezdett.

- Valójában nagyon örülök, hogy végre megismerkedtünk! Régóta figyellek odafentről, csak sajnos tiltja az Amper-törvény, hogy megszólítsalak.

- Az meg mi? - szóltam közbe.

- Amper első törvénye kimondja - vágta vigyázzba magát Villany Leo - hogy az a... khm... mágneses térerősség tetsző... ööö... mi? Te nem erre gondoltál? - kapott gyorsan észbe meglepett tekintetem látván - Khm... szóval a második törvény szerint, nem mutatkozhatunk az emberek előtt és nem is beszélhetünk veletek.

- Pedig én is szívesen lennék a barátod! - lelkesedtem.

- Most, hogy már megismerkedtünk, ennek semmi akadálya! - vidult fel Villany Leo is.

Még sokáig beszélgettünk. Megtudtam, hogy azóta lakik a csillárban, mióta Anya és Apa felszerelte azt a plafonra és ő gondoskodik róla, hogy ahányszor csak felkapcsoljuk a kapcsolóval, a fény rögtön kigyulladjon. Elmesélte, hogy minden csillárban lakik egy manó, de nagyon félnek az embertől, így valószínűleg soha, senki előtt nem fognak mutatkozni. Én kivételes vagyok, hogy láthatom és beszélhetek vele. Megmutatta, hová rejtőznek takarításkor, vagy amikor ki kell cserélni egy villanykörtét, de megígértem, hogy nem árulom el nektek. Elmagyarázta azt is, hogy mit jelent a LED-es manó kifejezés is: Lámpa Egyesületi Díj. Ezt a kitüntetést, csak a legkiválóbb Amper manók nyerhetik el, az évente megrendezésre kerülő "Oszlasd el a sötétséget" nevű versenyen.

Próbálta a többi szót is megmagyarázni, de rájöttünk, ahhoz hogy megértsem őket, még rengeteget kell tanulnom.

Sok éjszakát beszélgettünk át, néha a szomszéd szobában lakó Fázis Pisti és a nappaliban rejtőző Áram Áron is átjött, hogy együtt mulasson velünk. Játszottunk árnyjátékot az éjjeli lámpa fényénél (abban nem lakott senki) és minden alkalommal tanítottak nekem valami újat a manók életéről. De azt már tényleg nem oszthatom meg veletek. Legalábbis ma nem, mert már nagyon álmos vagyok.

Egy biztos. Azóta, hogy tudom, esténként nem vagyok egyedül a sötét szobában, és ha akarom Villany Leo egy intésemre fényárba borítja az egész lakást, már nem félek a sötétben sem.